
Baja
Új polgármester Zomborban

A megbeszélés előtti napon már tárgyaltak egymással a két település vízművállalatának vezetői, és aláírtak egy együttműködési megállapodást.
Egy népesebb nyugat-bácskai küldöttség csütörtökön a vaskúti hulladéklerakóhoz látogatott el, ahol egyeztetettek az Interreg program segítségével megvalósuló közös hulladékgazdálkodási projektről is.
A szakmai találkozót kihasználva a két polgármester között a hivatalos kapcsolatfelvétel is megtörtént a bajai városházán.
Dr. Révfy Zoltán beszámolt arról, hogy tavasszal folytatódnak a találkozók, továbbfejlesztve azt a kiváló kapcsolatot, ami immár 43 éve jellemző a két településre.
Nemanja Delić a megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón elmondta: a két település sok területen együtt tud működni a jövőben is, hiszen kultúránk, hagyományaink hasonlóak, összeköt minket a Duna, a csatornahálózat. Zombor szívesen átvenné Baja azon tapasztalatait, amelyeket az uniós csatlakozás folyamatában szerzett - mondta Nemanja Delić. A zombori polgármester reményét fejezte ki, hogy a két bácskai testvérváros együttműködése a jövőben is gyümölcsöző lesz.
Baja Online: baja.mconet.biz
Szóljon hozzá a Baja - fórumon!
Hozzászólás
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu


