
Növekvő munkanélküliség

A legrosszabb helyzet a jánoshalmi körzetben van, ahol a ráta 28,4 százalék. Egyedül Kecskeméten csökkent az állástalanok száma. A szakemberek szerint azért nőtt a munkanélküliség, mert a közfoglalkoztatásban résztvevők szerződése most járt le.
Még mindig bocsátanak el dolgozókat megyeszerte. Tavaly decemberben több mint 1400 ember vesztette el az állását Bács-Kiskunban, így most mintegy 37 ezer munkanélkülit tartanak nyilván a 11 kirendeltségen. A kistérségben a mai napon a regisztrált álláskeresők száma 15 éves csúcsot döntött. A kirendeltség igyekszik mindent megtenni annak érdekében, hogy az álláskeresőket el tudja helyezni, de ez nagyon nehéz, mivel a vállalkozók munkaerőigényeiket jelentősen lecsökkentették.
A munkaügyi központon keresztül mintegy 15 cég, legfeljebb 30 embernek tud megélhetést biztosítani.
A téli időjárás miatt több mint 300 építőipari szakember vált munkanélkülivé, de a kereskedelemben, a járműjavításban és a vendéglátásban foglalkoztatottak közül is több százan veszítették el a munkájukat. Mindössze egyetlen helyen csökkent az állástalanok száma, Kecskemét környékén.

Augusztus-októberhez képest 5500-zal nőtt a munkanélküliek száma, mivel a foglalkoztatottak száma 800 fővel csökkent és 4700 új álláskereső jelent meg a munkaerő piacon szeptember-novemberben az előző három hónapos periódushoz képest. Az előző három hónappal összevetve a 15-74 éves korosztály aktivitási rátája is a munkanélküliekkel azonos 0,1 százalékponttal, a 2008 augusztus-októberében utoljára mért 55,1 százalékra emelkedett.
A munkanélküliségi ráta tavaly augusztus-októberben 13 éves csúcsra emelkedett, 10,4 százalék volt. Az állástalanok aránya tavaly először a július-szeptemberi időszakban lépte át a tíz százalékot.
2009. szeptember-novemberben a 15-74 éves foglalkoztatottak száma 3 millió 788 ezer, a munkanélkülieké 445 ezer fő volt, ez pedig 115 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliségi ráta 10,5 százalékos értéke 2,7 százalékponttal haladta meg az egy évvel korábbit. A férfiak munkanélkülisége 3,1 százalékponttal, a nőké 2,3 százalékponttal nőtt.
A szakemberek szerint azért, mert egyes cégek ha nem is nagy létszámban, de vesznek fel dolgozókat. Illetve a megváltozott munkaképességű alkalmazottakra is egyre nagyobb az igény. A bajai kirendeltségen január végéig várják a közfoglalkoztatási terveket, amely az Út a Munkához Program része. Az Önkormányzatok által szervezett közcélú munkák, a munkanélküliség enyhítését szolgálják. Az elmúlt évben így Baján 200-250 embernek sikerült állást találni.
A munkanélküliek 43,3 százaléka egy éve, vagy annál régebben keresett állást. A munkanélküliség átlagos időtartama 16,4 hónap, ami 2,4 hónappal rövidebb az egy évvel korábbinál.
Baja Online: baja.mconet.biz
Szóljon hozzá a Baja - fórumon!

Kapcsolódó cikkek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu






