Négy települést érint az a több milliárd forintos szennyvízcsatorna-kiépítési program, amelyről október 26-án írt alá szerződést Zsigó Róbert bajai polgármester.
A csatornahálózat kiépítéséről szóló tárgyalásokat még tavaly elkezdte Baja, Vaskút, Érsekcsanád és Sükösd városának önkormányzata, a beruházás megvalósítására pedig novemberben adtak be pályázatot. A fejlesztési terv idén augusztusban pozitív elbírálást kapott, a támogatói szerződést pedig október utolsó szerdáján írták alá az érintett települések képviselői. A rendszer kiépítése 5,3 milliárd forintba kerül, melyből 4,4 milliárd forinthoz támogatás útján jut a társulás, a fennmaradó 945 millió forintot pedig hitelből fedezik a négy önkormányzat.
Zsigó Róbert, Baja polgármestere
Zsigó Róbert, Baja polgármestere szerint a fejlesztések nyomán 238, vagyis csaknem a város összes lakóháza rákapcsolódhat a szennyvízhálózatra. A munkák első állomásaként a közbeszerzési eljárást fogják kiírni, a kivitelezés pedig várhatóan a jövő év közepén kezdődik, és 2014 első negyedévében fejeződik be - tette hozzá a polgármester.