Baja

Megépülhet a bajai hajómalom kikötője

Megépülhet a bajai hajómalom kikötője

Hamarosan megépülhet Duna-parti kikötője a nemrég elkészült bajai hajómalomnak.

Palik Vera, Bajai Hajómalom Egyesület elnöke elmondta: a dunai hagyományok éltetésére 2007-ben egyesületet hoztak létre, melynek céljául egyedülálló turisztikai nevezetességek megvalósítását tűzték ki. A szervezet tagjai a bajai hajómalom megépítése előtt a Duna és a Sugovica találkozásánál, a Türr-kilátó mellett egy halászati mini skanzen felállításába kezdtek. Az egykori vízi életformát, a halászok mindennapjait és eszközeit bemutató Duna-parti létesítményt 2011-ben adták át.

 

Megépülhet a bajai hajómalom kikötője

Ha megépül a végleges kikötő, a bajai lesz az egyetlen olyan működő hajómalom a Dunán, amelyet a folyó sodrása hajt

 

Palik Vera elmondta: a kikötő megépítésének engedélye már a rendelkezésükre áll, a kivitelezési munkálatokhoz szükséges pénzt pedig pályázat útján teremtik elő. Ha megépül a végleges kikötő, megfelelő vízmagasság esetén a bajai lesz az egyetlen olyan működő hajómalom a Dunán, amelyet a folyó sodrása hajt.

 

MTI/T.D.