

A résztvevők ingyenes szűrővizsgálatok elvégeztetésével, tanácsadások, előadások meghallgatásával növelték a Richter által a kórház számára felajánlott összeget, a nap végén így összesen 3 945 500 forinttal gazdagodott az intézmény.
Az idejekorán felismert tünetek segítségével a betegségek megelőzhetőek vagy eredményesen kezelhetőek. Ebben segített a Richter Egészségváros Program azoknak, akik május 8-án ellátogattak Bajára, a Szentháromság térre. A bajai lakosokat a rossz időjárás sem tántorította el, részvételük az eső ellenére is kiemelkedő volt: több mint kétezer ember fordult meg a nap folyamán a Richter által szervezett rendezvényen.
A változatos táncprodukciók és szűrővizsgálatok mellett az Egészségvárosba ellátogatóknak lehetőségük nyílt meghallgatni szakemberek előadásait sokakat érintő betegségekkel kapcsolatban, valamint személyre szabott javaslatokat kaphattak a szakorvosoktól a tanácsadó sátrakban. A bajai lakosok érdeklődése nemcsak az előadások és a tanácsadások iránt volt magas, 226-an vettek részt az elsősegélynyújtás bemutatón és kígyózó sorok álltak a BMI-t, testzsírt, magasságot, testsúlyt mérő gép előtt is.
Az Egészségváros bajai állomásán a legtöbben a koleszterinszintjükre és a vérnyomásukra voltak kíváncsiak. Ez a két vizsgálat különös jelentőséggel bír hazánkban, hiszen minden második ember szív- és érrendszeri megbetegedésben hal meg. A szűrésen résztvevő bajai lakosok 30 százalékánál mértek magas koleszterinszintet, míg a vérnyomásmérésnél a résztvevők 20 százaléka mutatott magas értéket.

Közel 200-an vettek részt a csontsűrűség-mérésen, a szakemberek 40 százalékuknál találtak csontritkulásra utaló, figyelmeztető jeleket, hiszen sokan először jártak életükben ilyen szűrésen. A betegség elsősorban a nőket, illetve a 40-50 éves korosztályt érinti. A bőrgyógyász szakemberek a legtöbb látogatónak a körömgomba miatt tanácsolták, hogy végeztessenek további ellenőrzést.
A prosztatarák a férfiak daganatos halálozásának első három leggyakoribb oka között szerepel. Az ingyenes PSA vizsgálatot sokan keresték fel, közel háromszázan. 13 esetben mértek olyan eredményeket a szakemberek, amelyeknél további vizsgálatokra van szükség.
Az eredményeket összegezve elmondható, hogy a bajaiak többsége fontosnak tartja a szűrővizsgálatokat, a megelőzést, ahogy a program védnöke Rudolf Péter is. A színművész nemcsak lelkesítő beszédével buzdította a lakosokat az egészségtudatos gondolkodásra és a szűrővizsgálatokon való részvételre, hanem ő maga is beállt a sorba ellenőrizni a vérnyomását, koleszterinszintjét, sőt vért is adott, amit rajta kívül még 50 ember tett meg a nap folyamán Az egészségügyi prevenciós szemlélet megismertetése, az egyéni felelősségvállalás hangsúlyozása érdekében indult Richter Egészségváros rendezvényén a saját egészségük mellett a közösségért is tehettek a résztvevők. A Richter a program keretében 2.000.000 forint adományt ajánlott fel a Bajai Szent Rókus Kórház számára, amelyet minden elvégzett szűrés, tanácsadás, végighallgatott előadás további forintokkal növelt. A bajaiak aktív részvételének köszönhetően a nap végén Dr. Tóth Gábor, a Bajai Szent Rókus Kórház főigazgató-főorvosa 3 945 500 forintos adományt vehetett át Beke Zsuzsától a Richter Gedeon Nyrt. kommunikációs vezetőjétől.
A Richter Egészségváros legközelebb május 29-én, Győrben, a Megyeház téren várja a látogatókat. A részletes programról, a kampányhoz kapcsolódó érdekességekről a program teljes ideje alatt a www.egeszsegvaros.hu honlapon olvashatnak bővebben az érdeklődők, javaslataikat vagy észrevételeiket pedig az info@egeszsegvaros.hu címre küldhetik el.
Baja Online: baja.mconet.biz
Szóljon hozzá a Baja - fórumon!
MCOnet 2001- 2010. - www.mconet.hu - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.biz






