Friss hírek Bajáról
BAJA ONLINE
BÁCS-KISKUN MEGYE HÍRPORTÁLJA

II. A bajai RegRecs értékelése
A kiránduló kategóriának nevezett természetjáró túraversenyünket tájékozódásban kezdők részére rendeztük meg.
Nem a hagyományos C kategóriás versenyre törekedtünk, hanem oktató céllal a verseny útvonalának követését könnyítettük, s néhány tévesztő bójával a tájékozódást nehezítettük.

Korábbi versenyek tapasztalataival távolságmérési feladatokat is készítettünk, így az értékelésnél alacsony volt az azonos pontszám esélye.

A rajt és az időmérő közötti szakaszon egy figyelmetlenségi hiba és egy első versenyes csapat hibája fordult elő. A második szakasz erősen megosztotta a mezőnyt.
Távolságfésű: feladatot a csapatok jól teljesítették, értékelésnél a távolság ±1% túli eltérés méter értékét számítottuk hibának. Kezdő kategóriában véleményünk szerint elegendő jelzést ad a versenyzőknek a mérésük pontosságáról, de talán nem veszi kedvüket az ilyen megmérettetéstől sem.

Távolságmérés: a feladat szövegezése némi problémát okozott. Olyan mérések is történtek mely nem a megadott bóják között végeztek. Volt aki az előző ellenőrző ponttól mért, s volt aki kicsit túlszaladt, s a következő ellenőrző pontig mért. Illetve annak tévesztő bójájáig.

regrecs II. A bajai RegRecs értékelése Baja online hírek kirándulás túrázás túravezetés


Az utolsó két ellenőrző pont esetében egy-egy tévesztő bóját is elhelyeztünk. Ezen a szakaszon már fáradt a versenyző, esetleg időzavarban van, csökken a figyelem. De a verseny a célig tart. Reméljük mindenki megtanulta, nem kell minden utunkba eső bójánál jelölni, csak a bejelölt helyen. A térkép kiszúrása pontosan mutatja a pont helyét.

A menetutasításban felhívtuk a figyelmet a javítások elfogadhatatlanságára. Sajnos sokan mégis próbálkoztak ilyennel. Nem a túraversenyek versenyszabályzatában leírt szigorral, csak a tévesztő bójáért járó hibaponttal értékeltük. Talán így is tanultak belőle.

Összességében egy kellemes hangulatú délelőttöt töltöttünk el az érsekcsanádi erdőben. Sétáltunk a jó levegőn, ismerkedtünk a tájékozódás szépségeivel, sokat tanultunk egymástól.

Az eredmények az alábbi linkre kattintva letölthetők pdf formátumban: klikk

Várunk Mindenkit 2011-ben a III. RegReCs kupán!

 

Baja, 2010.05.11.

 

SD.

 

Baja Online: baja.mconet.biz

Szóljon hozzá a Baja - fórumon!



Legfeljebb ennyiért utaznék.
Fejenként:
Ft/fő
33_20060620124615_597.jpg
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu