Ha kell, Baján megvédjük a vasutat

Baja város eddig hivatalosan nem kapott értesítést a tervezett vonalbezárásról – közölte dr. Révfy Zoltán.
A bajai polgármester a magyar költségvetés nehéz helyzete ellenére is elképzelhetetlennek tartja, hogy Baját kizárják a vasúti tömegközlekedési hálózatból.
A közút, a vasút és dunai vízi út találkozásánál fekvő 38 ezer lelkes település számára nagy érvágást jelentene a vonatközlekedés megszüntetése. – Tiltakozunk a tervek ellen, nem tudjuk elfogadni azokat. A város minden parlamentáris és demokratikus eszközt bevet a vonalbezárás ellen – fogalmazott dr. Révfy Zoltán.
Zsigó Róbert, Baja és térsége országgyűlési képviselője szerint se nem épeszű, se nem ésszerű az az elképzelés, hogy a város és tágabb környéke vasúti közlekedés nélkül maradjon.
A honatya több környékbeli képviselőtársával felvette már a kapcsolatot, akikkel együttesen minden törvényes és alkotmányos eszközzel fel kívánnak lépni a vonalbezárásokkal szemben. Zsigó Róbert nem hiszi, hogy a Bátaszék-Baja-Kiskunhalas közötti forgalmas és jól működő vonalat meg lehetne szüntetni. A bezárás helyett sokkal inkább fejlesztésre és minőségi szolgáltatásokra lenne szükség – tette hozzá a bajai képviselő. – Széles körű összefogással meg fogjuk akadályozni a kormányzat terveit, megvédjük a bajai vasutat, ha kell a bajai származású miniszterelnök, Bajnai Gordon ellenében is! – tudatta Zsigó Róbert országgyűlési képviselő. B. Sz.
Forrás: www. baja.hu
Szóljon hozzá a Baja - fórumon!
Baja Online : baja.bacsmegye.com

Kapcsolódó cikkek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu