Baja online
Friss hírek Bajáról

BAJA ONLINE

BÁCS-KISKUN MEGYE HÍRPORTÁLJA

Hozzászólok! 

Baja

Felvételi határidő : február közepe!

Hétfő éjfélig adhatják le felvételi lapjaikat az alap, és mesterképzésre jelentkező hallgatók elektronikus úton, vagy papíron.
A felvételik díja egységesen 9 ezer forintba kerül, ami három alap, vagy mesterszak bejelölésére elég. A részletekről és az új képzésekről az Eötvös József Főiskola rektora, valamint két dékánja a Bajai Televízió felsőoktatással foglalkozó műsorában számolt be.

Ha a jogelődöt is figyelembe vesszük akkor azt lehet mondani, hogy az idén már a 140-dik évet kezdik meg a Eötvös József Főiskolán. A hallgatókért azonban egyes területeken minden évben meg kell harcolni és folyamatosan fejleszteni kell az oktatást. A pedagógiai kar továbbra is a hagyományos szakokat kínálja.

felveteli_Baja online hirek



„A” és „B” lapok

A felvételizők beadhatják lapjaikat csak államilag finanszírozott, vagy csak költségtérítéses képzésre is, a lényeg, hogy ne hagyjanak mindent az utolsó pillanatra, mert lehet, hogy alig tudnak majd űrlaphoz hozzájutni. Ha mégis sikerül, szolgáljon aranyszabályként, hogy a jelentkezés csak akkor érvényes, ha az „A” lapot kitöltve (kitöltési útmutatót mindenki találhat a Felsőoktatási felvételi tájékoztató 2004. c. könyvben és a jelentkezési lapon), a rajta lévő csekket befizetve március elsejéig postára adja a jelentkező a „B” lappal együtt. Az utóbbiból annyit kell feladni és a rajtuk lévő csekket befizetni a megfelelő intézményeknek, ahány helyre jelentkezik valaki.
Tehát az „A” jelű törzslapon kell feltüntetni az összes helyet, ahová felvételezni kíván a jelentkező, és minden, az „A” lapon feltüntetett jelentkezési helyre el kell juttatni egy-egy „B” lapot is, ezzel jelentkeznek a diákok az adott intézménybe.



A bővülést egyebek mellett a weblapkészítő, és az idegenforgalmi szakmenedzser képzés jelenti. A műszaki és közgazdaság-tudományi kar is a már hagyományos szakjaira épít.

A főiskola szerződést kötött a pécsi egyetemmel, amelynek révén mesterszakra mehetnek tovább azok akik baján angol, német, magyar, matematika, testnevelés tanítói szakokon végeztek.

Egy kis statisztika

 


A kormány döntése alapján 2004-ben hatvankétezer hallgatót vesznek fel államilag finanszírozott képzésre. Nappali tagozaton ötvennégyezren, esti és levelező tagozaton nyolcezren tanulhatnak majd. A ponthatár továbbra is az elérhető pontszám 60 százaléka, azaz 72 pont. Felsőfokú szakképzésben szintén nyolcezer diák tanulhat majd, erre a képzési formára 2004-ben már 60 ponttal is felvételt lehet nyerni.



A főiskola idei kínálatával kapcsolatban és a jelentkezés részleteiről bővebben a Bajai Televízió február 11-én, szerdán este fél nyolctól kezdődő felsőoktatással foglalkozó stúdióbeszélgetésében hallhatnak.

Baja Online: baja.mconet.biz

Szóljon hozzá a Baja - fórumon!

Hozzászólás



Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
WebTop