Baja online
Friss hírek Bajáról

BAJA ONLINE

BÁCS-KISKUN MEGYE HÍRPORTÁLJA

Hozzászólok! 

Baja

Élelmiszersegély Baján

A Baptista Szeretetszolgálat és a bajai önkormányzat együttműködésének köszönhetően ismét élelmiszersegélyhez jutnak a város rászorultjai.
A csomagok szétosztását tegnap délelőtt kezdték meg a volt Központi Általános iskolában. A névre szóló kiértesítések után összesen 3800 ember veheti át az egyenként közel 1500 forint értékű csomagját, melyben egyebek mellett tej, tészta és sajt van.

A bajai szervezők reményei szerint a következő hasonló segítségnyújtásra december elején kerülhet sor.

A Baptista Szeretetszolgálat hivatalosan 1996 óta végez kiterjedt humanitárius segélyezési és fejlesztési tevékenységet a világ nehézségekkel küzdő számos országában, így többek között Afganisztánban, Észak-Koreában, Csecsenföldön, Kambodzsában, Vietnamban, Koszovóban, Kárpátalján, Vajdaságban, Erdélyben, a közelmúlt katasztrófái kapcsán pedig Sri Lankán, Indonéziában, az Egyesült Államokban és legutóbb Pakisztánban. Természetesen jelentős szociális és segélymunkát folytatnak Magyarországon is, mely ugyan kevésbé látványos, mégis nagyobb költségvetést igényel mint a nemzetközi tevékenységünk.

baptista_elelmiszercsomag_947_2009111692744_22.jpg


Hitünk szerint a kicsinek tűnő segítség is fontos, hiszen minden egyes ember élete drága. Ahogy a régi bölcsesség mondja: ha egy embert megmentesz, az egész világot mented meg.

 

Ennek szellemében végezzük tevékenységüket legyen szó árvízkárosultakról, árvagyerekekről, drogos hajláktalanokról, betegekről vagy szorult helyzetben lévő családokról.

 

Malomfalván a sokgyermekes Magyari családot választottuk ki, hogy elsőként háztartási gépek és eszközök adományozásával, a későbbiekben pedig családi házuk újjáépítésével segítsük az újrakezdést.

 

Közel harminc várongi családon segített a közelmúltban a Baptista Szeretetszolgálat élelmiszercsomaggal. Brunner Dezső polgármester lapunknak elmondta, mintegy négyszáz kilogramm tartós élelmiszert, lisztet, cukrot, tarhonyát osztottak szét a rászorulók között a tolna megyei faluban.



Forrás: www. baja.hu
Szóljon hozzá a Baja - fórumon! MCOnet Fórum - Baja

Baja Online : baja.bacsmegye.com

Hozzászólás



Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
WebTop