Baja
Az ország legjobb táncosai Baján!

Legtrendibb táncok, legújabb zenék, legmenőbb divat 2009. december 5-6-án Baján az MNÁMK Sportcsarnokban!
Bár a fiatalok által látogatott szórakozóhelyeken a nemek aránya kiegyenlített, tánctanulásra inkább a hölgyek fordítanak időt. Uraim, ne hagyjuk a hölgyeket egyedül táncolni! Kezdjük el még gyermekként, vagy fiatal serdülőként, de ne keseredjen el az sem, aki csak felnőttkorban , vagy még később jött rá a tánc ízére!
Nap mint látunk olyan show-kat, és elegáns műsorokat, ahol a fellépőket háttértáncosok kísérik.
Nem csodálkoztak el néha-néha, hogy milyen ötletes tánc-figurákkal kápráztatják el a nézőközönséget, és ezek a lépések nem is ördögien nehezek.
Kezdjünk el otthon egy kicsit gyakorolni, ha valaki esetleg félénkebb, és nem mer mások előtt táncolni!
Higgye el, nem Ön volt az első, aki falábú volt, és mégis megtanult táncolni.
Ez a megoldás lehet az út afelé, hogy a táncparketteken nem csupán újra kiegyenlített legyen a nemek aránya, hanem a zene hatására egyre több és több fiatal engedje el a bárpultot, amibe korábban görcsösen kapaszkodott. Így ők is felfedezhetik, hogy a tánctér az egyik legjobb ismerkedési terület, ráadásul felszabadító érzés a tánc, ha az ember magabiztosan mozog. K i tudja, lehet, hogy pár év múlva már számos olyan fiatal páros fogja ropni napjaink slágereire, akik mindketten online tánciskolában sajátították el az alapokat, s kaptak kedvet ahhoz, hogy erre építve rendszeres táncolással tovább csiszolják technikájukat – ez a Your Dance ügyvezetőjének víziója.
Maurizio Vescovo és Törökgyörgy Melinda a Salouban megrendezett kontinensviadalon Európa legjobbjait maga mögé utasítva állhatott fel a dobogó tetejére. Törökgyörgy Melindáék - akárcsak a tavalyi világbajnoki címmel és a blackpooli győzelemmel - történelmet írtak, hiszen korábban egyetlen magyar párnak sem sikerült megnyernie az Európa-bajnokságot. A kisteleki Pro-Art TSE versenyzői korábban kétszer végeztek másodikként az Eb-n, egyszer pedig bronzérmesek lettek.
Bárki meg tud tanulni táncolni, aki akarja. ...és ne felejtsük el, hogy a tánc ma már nem csak sporttevékenységnek is számít, hanem léleküdítő társas szórakozás, ami a baráti kapcsolatokat is javíthatja, javítja a testtartást, önbizalom-generáló tevékenység.
www.moderntanc.hu

Latintáncok Európa-bajnoksága, Salou/Spanyolország

Hozzászólás
Kapcsolódó cikkek:
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu